A Karácsonyról sok-sok gyerekkori és felnőttkori emlék jut eszembe. Örömteliek, szomorúak, vidámak, gyomorszorítóak. Szeretem a Karácsonyt, sok-sok saját hagyományt alapítottam a felnőtt életemben, az Adventi időszak az egyik kedvencem az évben és a nehéz emlékeket tudatosan nem dédelgetem és növesztem magamban ennek az ünnepnek a kapcsán.
A csodát én teremtem meg az életemben, és ebben a csodateremtésben annak adok teret, ami épít, ami erőt ad, ami az egészséges és gyökereket adó folytonosságot erősíti.
A gyerekkori karácsonyaim egy budai villában teltek, ahol két konyha volt, de a fűtés szükségességét egyikben sem érezték a nagyszüleim. Az egész nagycsaládi karácsony az 5 fokos konyhában készült, ahol a meleget a sütő, a tűzhely és a télikabát adta. Volt egy külön szoba, amelynek a rendeltetése ezidőtájt abban merült ki, hogy ott várakoztak szépen sorban a megsütött linzerek, zserbók, bejglik, juhtúrós rudak, a rontott sütik (aminek a becsületes nevét nem tudom, cserébe a nővérem megtalálta a receptjét, megsütötte és amikor megtudtam, mennyi cukor van benne, majd’ félrenyeltem a falatot, az volt életem utolsó jóízűen elfogyasztott rontott sütije), a madeleine-ek. Itt is 5 fok volt.
Egy karácsonykor Rapülők kazettát kapott a nővérem. A karácsonyfa alatt hallgattuk, hogy „Itt a kölnije, itt a rúzsa. Õ meg elszökött. Szép kis múzsa.” Már a kazetta szó is patinával van nyakonöntve. Egy külön asztalnál ettünk mi, gyerekek, a karácsonyfa mellett. A tányérokat a sokszínű, soros kapcsolású karácsonyfaizzók világították meg. Egy fél nap volt minden évben, mire megtaláltuk a három izzósoron a kiégett izzókat. Az izzósor az egy év alatt megsárgult újságpapírra volt tekerve.
Fiatal felnőttkoromban egy Szentestét kettesben töltöttünk a testvéremmel. Megvettük a legcsoffadtabb fát a vidéken, este elmentünk sétálni a belvárosba, ami olyan kihalt volt, mint az Éhezők viadala forgatási helyszínei. A hidegre nem emlékszem, csak arra, milyen melengető érzés volt látni egy-egy kivilágított karácsonyfát az ablakokban, mondjuk háztömbönként egyet.
Életemben nem sok éjféli misén vettem részt, ennek legmarkánsabb oka, hogy nehezen maradok fönn éjfélig. De az első két dolog, ami eszembe jut, ha az éjféli misére gondolok, Fekete István Tél című novellája és a fenyőillat, ami ilyenkor beleng minden templomot. Ami ugyanaz a fenyőillat, mint otthon, s ezzel már meg is érkeztem oda, hogy ritkán érzem magam olyan otthonosan egy templomban, mint az alig látogatott éjféli misék idején.
Amikor a kislányom négy hónapos volt, a Bethesda gyermekkorházban töltöttük a Karácsonyt. Emlékszem a pillanatra, amikor elmúlt belőlem a félelem, hogy vajon mikor és hogyan hagyjuk el a kórházat, és már csak a mikor volt a kérdés. Emlékszem a második éjszakára, amit már egy fotelban és nem egy fa széken töltöttem. Emlékszem az érzésre, milyen volt kendőbe felkötni magamra úgy, hogy a kendőből kilógott az infúzió csöve. Egy méter sétaútvonal oda és vissza, ennyi adatott akkor.
Egy évben bevonultunk a gyerekekkel a szobájukba imádkozni, hogy az angyalok hozzák meg az ajándékokat, de olyan hangosan zengett a mennyek kapuja felé az imánk, hogy a gipszkarton fal túloldalán is hallja meg minden illetékes, hogy most jött el az ideje a mennyekből való alászállásnak. Ritkán mondok ennyi Miatyánkot egyhuzamban.
A hagyományaink jelzőbóják, az ismétlődésük adja azt a folytonosságot, és otthonosságot, ami azt mondatja velünk, hazaértünk. Otthon vagyunk a saját életünkben, mi alakítjuk életünk kereteit. Csodálatos, de a mákos bejgli, a harcsapaprikás, a felvágott alma, a minden évben felakasztott karácsonyfadíszek, a minden évben elénekelt dalok, a minden évben párologtatott illóolajok elvezetnek oda, hogy jó helyen vagyunk az életünkben. Ott, akkor és azokkal, akikkel a legjobb.
Novembertől a Téli álom , Adventben az Adventi illatvarázs, Karácsony napjaiban a Boldog karácsonyt! illata lengi körül a családomat. Évről évre ugyanígy. Fényképeket nézegetünk, meséket olvasunk, Diótörőt hallgatunk, társasjátékozunk, és közben körülölelnek az illatok, melyek tüzet, melegséget hoznak az életünkbe.
Békés, boldog, hagyományokban gyökerező és azokat megerősítő Karácsonyt kívánok!
