A nyaralás az év egyik legjobban várt hete, hetei. Pont olyan, mint a Karácsony és a vasárnapok. Itt aztán jól kell magunkat érezni, muszáj, hogy jól sikerüljön, Insta kompatibilis legyen, ne legyen feszültség, minden szőnyeg alá söpört konfliktus a helyén maradjon.
Személyes élményeim azt mutatják, pont, mint Karácsonykor és a vasárnapokon, ilyenkor mindenkiből az jön elő, aki és amilyen, kendőzetlenül. Kegyelmi pillanata az életnek, ha úgy alakul, hogy mindenki pont ugyanarra vágyik, a pillanatnyi frusztrációkat kezelni tudjuk, késleltetni az igényeket és végül egy kerek egész lesz az együtt töltött időből.
3 éve, még a boldog precovid időkben volt egy 5 napos barcelonai nyaralásunk, ahol csodás megkönnyebbüléssel az derült ki, hogy ugyanazt várjuk egy nyaralástól, ugyanúgy főzzük a nyaralás levesét, ugyanazok és ugyanolyan arányban a hozzávalók. Mert egy kapcsolat, egy családi reláció, egy barátság nem csak a hétköznapokban alakul, szilárdul, hanem az ünnepekben is. Legalább annyira kell illeni a másikhoz a hétfő reggelek rohanásában, mint a láblógatás perceiben.
Sok-sok fáradtan befejezett nyaralás során érett meg bennem az a szabály, hogy a nyaraláson számomra legalább akkora komfort kell, mint otthon. Szép dolog a vidéki vendéglátás, az autentikus vendégházak, ha mosogatnom kell naponta négyszer, egér futkos az ágyam alatt a kinti szénaboglyából, kényelmetlen az ágy, vagy nem tudok egy hét alatt legalább háromszor úgy és annyit mozogni, ahogy azt szeretem.
Számomra a komforthoz tartoznak az otthon illatai. A rutin, hogy tudom, mikor melyik illóolajhoz, keverékhez kell nyúlnom. A nyaralós csomag mindenkinek személyre szabott. A teljes Útitárs szett természetesen lefedi a Mátrix összes baját, de én most azon túlnyúlok.
Nyári utazásnál a rovarcsípéssel mindig számolni kell. Ha olyan kegyelmi állapotban vagyunk, hogy a diffúzor is befér a bőröndbe, nyáron a Jávai citronella párologtatásra szánt illóolaj nem maradhat otthon. A belső térben távol tartja a szúnyogokat, a család nyugodt éjszakai alvásának záloga. A Züm-züm gél nappal, kirándulás közben véd a szúnyogcsípéstől, és ha megtörtént a baj, a csípés helyét bekenve csillapítja a viszketést. Mivel a benne levő Vietnámi eukaliptusz csillapítja a viszketést, így a könnyű napégés kezelésében is hasznos lehet.
Soha nem lépek ki otthonról Teafa és Orvosi levendula illóolajok nélkül. A Teafa illóolaját sebfertőtlenítésre (horzsolás, kagylóval való találkozás, konyhai baleset), kézfertőtlenítésre, arcon achnék ecsetelésére használom. Ezekből minden egyes alkalommal akad. A Teafa kézfertőtlenítő permetet nem csak azért szeretem, mert gyorsan fertőtleníti a kezemet, hanem mert azt veszem észre, sokszor nem azért fertőtleníteném a kezem, mert objektíve koszos lett, hanem a megtisztulásra vágyom egy kellemetlen hely, vagy találkozás után. A Teafa kézfertőtlenítő permet nem csak a vírusokat, baktériumokat űzi el, de számomra a frissesség, a tisztaság érzetét is hozza. Imádom az illatát!
Az orvosi levendulát legjobb esetben csak szagolgatom, magamra kenem hűsítő hatása miatt, vagy parfümnek. Napégés, égési sérülés, elvakart rovarcsípés, "Mama, masszírozd meg a hátamat" esetére tökéletes (masszázs esetén növényi olajjal keverve). Mivel nekem érzékeny az emésztőrendszerem, a Római kamilla illóolaja mindig velem van. Gyomor, vagy bélgörcs esetén pár cseppet tisztán a has területére kenve gyorsan oldja a fájdalmat, édes, semmivel össze nem téveszthető illata pedig mindenkit könnyűvé és jókedvűvé varázsol.
Az orvosi levendula aromavizének első számú felhasználási területe nálunk sokáig a mumusok elűzése volt az ágy alól. Sárkányölő Szent György is megirigyelné azt a hatékonyságot, ahogy két fújás orvosi levendula aromavíz, mint varázsvíz, elűzött minden ártó szándékot a hálószobából. Ha ebből már kinőttek a gyerekek, arctoniknak, napégés esetén a növényi olaj-illóolaj keverék alá, vagy csak magában, hűsítésnek a legjobb választás. A vízparthoz különösen jól illik a levendula energiája.
Saját tapasztalatom, hogy utazásokkal pusztán a másmilyen víz fogyasztása és a másmilyen vízzel való fürdés miatt három napon belül elkezd begyulladni az arcom. Ugyanennyi idő kell neki otthon a rendeződésre. Tudom, mire számíthatok, ezért viszem magammal az Adrienne Feller Hungarian Spring Arcradírt és Hungarian Spring Mélytisztító maszkot. Legalább hetente egyszer (de van hogy kétszer is) jó alaposan átmasszírozom az arcom az arcradírral, bő vízzel lemosom és fölkenem a mélytisztító maszkot. 10 perc után azt is lemosom víz alatt. Csodásan fellélegzik és megtisztul tőle az arcbőröm.
A Sunsol Naptej az egész családot védi a nyári napok alatt. Arcra és testre is ezt használjuk. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a Nap a barátunk, szükségünk van a fényére, erejére, energiájára, de a bőrünket óvni kell a napégéstől és a túlzott, túl hirtelen barnaságtól. Ez a gondoskodás és figyelem évek, évtizedek alatt hálálja majd meg magát.
Szerző:
Böröcz Bori